Tevékenység
Szövegírással, tartalomfejlesztéssel, illetve ezekkel összefüggésben honlapok,
blogok, webhelyek látogatottságának növelésével foglakozunk. Tevékenységünk:
keresőoptimalizálás, melynek alapkövei:
- a webhely főtémaköreinek tervezése, meghatározása, kellőmértékű strukturálása;
- a kulcsszó paletta meghatározása témakörönként;
- tartalomfejlesztés, szövegírás;
- szóelemzés, szlogenkészítés.
Az emberi (látogatók) és gépi (keresőmotorok) olvashatóság tekintetében optimalizáljuk az adott webhelyet, azaz annak szövegeit, tartalmát, illetve szükség esetén kódját
is. A szövegek írásánál szem előtt tartjuk, hogy azok a látogatók (főleg az irányított, "motivált" látogatók)
számára hasznosak, érdekesek legyenek, tartalmazzanak rögtön "megragadható" információkat.
Apróhirdetés stílusban: Vállalunk szöveges, képes tartalomfejlesztést honlapokra,
blogokra, portálokra (fotókkal illusztrált bemutatószövegek, termékleírások,
cikkek, tanulmányok, interjúk, stb. készítése).
A lényeg a tartalomban van - valljuk.
Egy webhely tartalma csak formájával együtt, az által létezhet (végül is nem
egy közömbös anyag csupán :-) ). A webhely maga egy alkotás, melynek elemi
részei szintén tartalmi és formai jelentőséggel is bírnak egyszerre.
A webfejlesztésnél viszont (ott biztos) a tartalom és forma kettőséből
a tartalom az elsődleges. Csak a tartalom köré épített, abból kiinduló, azt
szolgáló "forma", vezérlőfelület, design alkothat a tartalommal hatékony,
felhasználóbarát, sikeres egészet, webhelyet.
A tartalom kiemelten való kezelését húzza alá az is, hogy keresőmotorok a
szövegek vizsgálata révén rangsorolják a Web szereplőinek (honlapok, blogok,
portálok) webes "produkcióját". Minden webhely tulajdonosnak elemi
érdeke hát, hogy webhelye kivívja - a látogatók mellett - a keresők jó megítélést,
és hogy ennek érdekében megfelelő mennyiségű, minőségű tartalmat, szöveget
jelenítsen meg (néhány oldalnál több szövegszükséges).
Fontos továbbá, hogy a tartalom információ-értéke, megfogalmazása olyan legyen,
hogy a látogató elidőzzön a webhelyen, illetve távozván tartsa érdemesnek
azt az újbóli meglátogatásra, emlékezzen rá, esetleg mentse is el a webcímet.
Végül (de nem utolsó sorban) a gondosan kialakított tartalom a hatékony "katalizátor" ahhoz,
hogy a motivált látogatók aktivizálják magukat (adják meg adataikat, iratkozzanak
fel hírlevélre, ..., megrendelőkké váljanak).
Tehát a lényeg a tartalomban van!
Tervezett, "testre szabott", releváns tartalom fejlesztésével, "konverziós" események
meghatározásával, továbbá ezekhez kapcsolódó aktivizáló elemek (véleményező
rendszer, fórum, stb.) beépítésével elősegítjük, hogy a látogatók aktivizálódjanak.
Megjegyzés: A "konverzió" egy olyan esemény (több is definiálható),
mely objektíven detektálható és a webhely tulajdonosa (illetve annak céljainak
megvalósulása) szempontjából értékkel bír. Egy konverziós eseményt (az adott
webhelyen) egy látogató válthat ki egy megfelelő művelet elvégzésével (pl.:
főként a megrendelés, vásárlás, de ezt előkészítendő a regisztráció, hírlevélre
való feliratkozás, információkérés, vagy akár egy adott linkre való kattintás,
az információs oldal megtekintése is.).
Igény esetén természetesen a teljes honlap felépítését is vállaljuk!
**
Díjazás
Díjainkat a tevékenységünket taglaló fejezetben meghatározottak szerint adjuk
meg itt.
- A főtémakörök tervezésének, meghatározásának, strukturálásának, illetve
a kulcsszó paletta meghatározásának díja, legalább 15 ezer karakteres szöveg
megrendelése esetében, benne van a szövegírás díjában. Egyébként plusz
9 ezer
forint.
- Legalább 15 ezer karakteres szöveg megrendelése esetén a szükséges fotók
meghatározását, illetve a megrendelő által biztosított fotók szövegbe illesztését
ingyen elvégezzük.
Egyébként a szükséges fotók meghatározásának, illetve a megrendelő által
biztosított fotók szövegbe illesztésének díja fotónként 250 forint.
- Fotók készítését csak
az általunk írt szövegek vonatkozásában és külön megállapodás keretében vállalunk.
- Szövegtől, fotótól különböző tartalomelem (pl. ábra, grafikon,
videó, animáció, stb.) létrehozása, elhelyezése tekintetében a
díj függ az adott esettől,
a pontos igénytől.
- A szövegírás díja leütésenkénti 3 és 6 forint közötti, az adott
szituáció függvényében. Kedvezménnyel vállaljuk ellenben a "kis" (eredendően
5 ezer karakter méret alatti) webhelyek teljes optimalizálási, tartalomfejlesztési
munkálatait.
A szövegírás díja ez esetben 2 forint leütésenként.
- Szlogenkészítés (legalább 3 változat), a szóelemzés kiterjedtségének függvényében: 40-90 ezer forint.
- Kódoptimalizálást csak
akkor vállalunk, ha a webhely szövegét mi írjuk, vagy írjuk át, ez esetben
külön díja nincsen.
- A "konverziós" események meghatározását, illetve
az ezekhez kapcsolódó aktivizáló elemek beépítését, illetve új webhely fejlesztését
külön megállapodás
keretében vállaljuk, minimális díj 30 ezer forint.
Megjegyzés:
- Leütés jelentése karakter, azzal a kitétellel, hogy a szóköz is karakternek
számít, hiszen leütéssel keletkezik.
- A webhely (szövegek, kód) optimalizálása mind a látogatók, mind a keresőmotorok
tekintetében értendő - lásd a tevékenységünk leírását.
- A megadott árak nem tartalmazzák az ÁFA-t.
**
Csapat
Összejöttünk, összefogtunk (fiatalok s kevésbé fiatalok) - mindannyian hívei
az írott szónak (s kódnak) - hogy a tartalomfejlesztés, szövegírás, keresőoptimalizálás
területén szolgáltassunk.
Nem titkoljuk az írás számunkra mentsvár, hobbi, szórakozás is - hajt minket
az alkotás öröme.
"De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak."
- Ady
Balázs
Tanultam sok mindent: matematikát, fizikát, informatikát. Végül az informatika
mellett kötöttem ki, kutatom, tanítom, felhasználom. A webes módszerek
használata és tartalmak előállítása a mindennapjaim szerves részét képezi
hosszú ideje. Kutatóként a szemantikus web technológiáinak alkalmazási
lehetőségeivel foglalkozom. Munkám során több portál készítésében részt
vettem, fontosnak tartom, hogy a megrendelőink a honlapjuk karbantartásához
a legkényelmesebb megoldásokat és támogatást kapják.
|
Erika
Az egyetemig matematikatanárnak készültem. Matek-informatika szakosként végeztem,
most ez utóbbit tanulom, tanítom és művelem. A webes megjelenéssel napi szinten
foglalkozom többféle keretben. Egyfelől hagyományos portálok építésén, személyes
és céges honlapok készítésén keresztül, másrészt a web egy új iránya a szemantikus
web játszik fontos szerepet a munkámban, kutatásaim során is ezzel foglalkozom.
A honlapok, portálok ergonomikus megjelenését, nehézségek nélküli, akadálymentes
használatát tartom a legfontosabb fejlesztési célnak.
|
Kati
Tolmács és fordító vagyok, angol, francia, spanyol és magyar nyelven válogatom
meg a szavaimat, a munkámban csakúgy, mint a szabadidőmben. Több éve külföldön
élek, mindennapos alap-élményem tehát az a kihívás és játék, hogy megértsünk
másokat és magunkat is megértessük másokkal, s megtaláljuk a mondanivalónk
kifejezésének legjobb módját. Munkám során főleg jogi vagy pénzügyi témájú
szövegekkel találkozom, ha néha egy-egy kulturálisabb téma is elém kerül,
annak mindig örülök, bár a kreatívabb, irodalmiasabb szövegek olvasása és
írása azért inkább a szabadidőm része marad.
|
Norbi
Magam sem értem egészen az okát, miért szeretem gondolataimat a verbalitás
talajára helyezni, de élvezem a dolgot, és roppantul hiányozna, ha nem
lenne rá lehetőségem. Mindig is kreatív voltam, mindig is égetett a vágy,
hogy létrehozzak valami hasonlót ahhoz, ami tetszik. Középiskolás és
egyetemi évek alatt diákoknak szóló folyóiratokban publikáltam - az egyetem
alatt rendszeresen, kéthetente, ösztöndíj-kiegészítésként. Később másodmagammal
Horvátország masszív, 500 oldalas útikönyvét írtuk meg. Még később, úgy
2003-tól, rövidebb-hosszabb fantasy és sci-fi történeteket, valamint
lapozgatós játékkönyveket készítettem; a mai napig jelennek meg novelláim
különböző antológiákban.
|
Pista
A székelyföldi temetőkben előfordulnak ilyesféle fejfák, mint például:
Itt nyugszik Lázár László Született 1912-megh.1988. ÉLT 4 évet 1940-1944
(Értitek?!)
Én nem is születtem, engem ugyanis anyám szült. (Születtem?! Mi az, hogy
születtem? Micsoda nagyképűség ez. Mintha önnemzés útján, magadat teremtetted
volna... Bár Schopenhauer "kollégám" szerint igen.) Megszülésem
előtt 9 hónappal senki se kérdezett, na, akarsz-é itten születni, magyarnak,
Romániában? Az élet abszurditása, a demokrácia fonákja, lenullázása -
hogy a mindent eldöntő, legelső, egyetlen igazi "lenni vagy nem lenni" problémában
meg se kérdezik, meg se kérdezhetik az embert. Mindannyian félbemaradt,elvetélt,
korcs Hamletek vagyunk. Úgy bizony, kedves fele- és egész barátaim. Ráadásul
magyar Hamletek. Jövünk a nemlétből a létbe s már is elindultunk a következő
nemlét felé. Két semmi között valami - ez lenne az a rongyos, sz... élet?
Két tagadás között egy igen? Vagy két IGEN között egy dacos NEM? Vagy
két NEM között egy csakazértis NEM? Ez lenne tagadás tagadása? Előbbi
kérdéseket nem én találtam ki, ezek találtak ki engem. :-)
Így lettem filozófia-történelem szakos a kolozsvári Babes-Bolyain. Még
a múlt évszázadban, sőt, a múlt évezredben. Némi önéletrajzi tudnivalók,
ama örök 12. pont kései visszhangjaként:
- Életem tartós öröme: a magyar történelem.
- Életem tartós bánata: a magyar
történelem.
- Hobbym: a magyar történelem.
- Betegségem:a magyar történelem.
- Egészségem:
a magyar történelem.
- Bilincsem: a magyar történelem.
- Szabadulásom:
a magyar történelem.
- Imádságom: a magyar történelem.
- Átkozódásom:
a magyar történelem.
- Rögeszmém:a
magyar történelem.
- Eszmém: a magyar történelem.
- Na,ennyi
elég!
Ejtendő még néhány szó a rendkívüli, szép, boszorkányosan
tündéri, vagy tündéresen boszorkányos magyar nőkről. Nem akarom idézni
az egykori bécsi
angol követ nejét, sem a francia néprajzosokat, sem egykori román kollégáimat,
sem a hajdani török háremmenedzsereket, sem Kliment Jefremovics Vorosilov
marsallt, sem a pamacsbajszos Adolfot... ezek hogy odalettek a Made in
Hungary nőktől... Ez lenne a 12.-ik pont?!
Idősebbik Cato szállóigéjével köszönök el. Bármiről tárgyaltak a szenátusban,
lovakról, hadseregről, olajbogyó termesztésről, jogról, tenyészbikákról,
anyósokról, időjárásról, mittudomén - Cato mindég így fejezte be hozzászólását:
Mindenesetre javasolom, hogy Karthágót pusztítsuk el!
Bocsássatok meg, de mindenesetre javasolom, hogy olvassátok, minél többet
olvassátok a magyarok történetét. Ahogy Hamvas Béla mondja a bor filozófiájában:
mindenkor jól jön a bor! Búban, örömben, egészségben, betegségben, evés
előtt, evés után. Ha szomjas vagy azért, ha nem vagy szomjas, hogy az
legyél. Ha nem akarsz érezni, akkor azért - ha érezni akarsz, akkor meg
azért.
|
Zoli
Hogy miért éppen a szövegírás? Régóta és sokat írok, fogalmazok, valahogy
mindig vonzottak/vonzanak a szavak, írtam: szakmait, szabályt, szabályzatot,
okiratot, útleírást, cikket, riportot, stb. - kiadva, kedvtelésből, barátságból.
Alapvetően egy halom dolog lázba tudott/tud hozni: diagonális algebrák
még a JATE-n, oktatás a közoktatásban, kereskedelem, marketing, kártyajátékszabályok,
konferenciaszervezés, de ötven után az ember már kell, hogy a lényegre
tudjon (próbáljon) koncentrálni, tehát (a család mellett): matek, programozás,
web,
szövegírás (gondolkodni szeretek valamin, törni a fejem). No és hobbiként:
magyarbiliárd, főzőcske, utazás, kirándulás (a szabadság érzete, vágya
ez).
|
**
Elérhetőség
A csapattagok mindenféle településeken (Békés megyétől a ködös Albionig) élnek,
dolgoznak, írnak. Kommunikációnk alapja az Internet.
Tevékenységünket (tartalomfejlesztés, szövegírás, keresőoptimalizálás) a DISK
Bt. fogja össze:
- üzletvezető: Csibor Márton (e-mail: csibor.marton@webdidaktika.hu)
- postacím:
5601 Békéscsaba, Pf.: 216.
- e-mail: info@webdidaktika.hu
- telefon: 06 20 9725902
**
Webdidaktika > webhely > webtartalom > találati felület > motivált látogatók >>
tartalomfejlesztés >> szövegírás
"Az írás az halászat: az ember fejében ott van egy gondolat; hórukk, a nyelv hálójával neki
kell feküdni s húzni. A nagy gondolat csak bizonyos fogássokkal húzható ki."
- Németh László
"Akkora különbség van a jó és a majdnem jó szó között, mint a villámlás és egy szentjánosbogár között." - Mark Twain
-->Becsuk
"Hidd el nincs nagyobb művészet a törlésnél. Én, ha tőlem függne, az iskolában ezt előbb tanítanám, mint a fogalmazást. Végre az alkotás is ezzel kezdődik.
Elhagyunk valamit, ezer millió dolgot, melyet mellékesnek tartunk, és kiemelünk valamit, egyetlenegy dolgot, melyet fontosnak tartunk.
Aki tudja, mit ne mondjon, az már félig-meddig tudja, hogy mit mondjon." - Kosztolányi Dezső
"Az íróság ott kezdődik, mikor az ember felelősséget érez egy alany és egy állítmány összefűzésekor is;
mert az is becsületvizsga; állítás, amiért helyt kell állni." - Illyés Gyula
Ha
kilépsz a Webre, az egész világ láthat ! (?)
Első
megfontolásra ez egy pozitív, könnyű előnyökkel kecsegtető tény. Az
következik belőle,
hogy hatalmas (világraszóló) lehetőségei vannak
annak - legyen személy vagy szervezet - aki egy saját honalappal kilép
a Webre. Hiszen bármely weben szörföző megnézheti, kapcsolatba léphet
vele. Szemben a való világ emberével, üzletével - hiszen őket csak
közvetlen környezetük és az "arra járok" láthatják, észlelhetik.
De azok viszont biztosan - minden alkalommal, amikor összefutnak vele
az utcán, arra járnak, benéznek hozzá (egy kiskocsmát eltart az utca).
Míg
a Weben... Ki jár egy honlap "felé"?
Ki észleli? Egy honlap alapértelmezett "családi/közösségi" állapota:
elszigetelt!!
Nos,
a Weben létezni szándékozónak ki kell alakítani "közvetlen
környezetét": webes házát, irodáját, üzlethelyiségét, vonzó
cégérét, sőt szomszédságát, közösségeit is maga köré kell gyűjtenie. Továbbá
(és nem utolsó sorban - sőt), hatékony vonzással, csábító erővel
kell rendelkezni (a web mindenható utazásszervezői) a webes
keresők
viszonylatában - különben honlapja felé "a madár sem jár" majd.
>>
Hogy ránk találjanak a webes "szénakazalban" |
A keresőoptimalizálás jelentősége, lényege |
Fogalmak
<<
Hogy ránk találjanak a webes "szénakazalban"
Mit tehetünk hát honlapunk alapértelmezés szerinti elszigeteltségének
megszüntetése érdekében?
Természetesen rendelkezésünkre áll minden olyan klasszikus módszer,
melyet egy valós vállalkozás népszerűsítése esetén alkalmazhatnánk,
pl. ahogy egy kiskocsmát "behirdet" lelkes tulajdonosa. Emlegetjük
(szóban és levélben) fűnek-fánk honlapunk megszületését, felírjuk a
webcímet minden használt üzleti felületünkre (a levélpapírtól, az
autónk oldaláig), rövidke felhívó szövegeket adhatunk közre szórólapokon,
újsághirdetésekben, stb. - ameddig pénztárcánk bírja.
E klasszikus lehetőségek kézenfekvőek és kár is lenne mellőzni azokat,
melyek nem, vagy alig kerülnek pénzbe (méretes portálok esetén komoly
klasszikus médiakampány is megtérülhet), de nyilván elvárható, hogy
a Weben legyenek hatékony webes módszerek is.
A Weben szörfözőket linkekkel (hyperlink, avagy webes zsupszkulcs
:-) ) lehet honlapunkra irányítani:
-
Egyrészt felregisztrálhatunk vagy éppen "felkunyerálhatunk" honlapunkra
irányuló linkeket más honlapokra, portálokra. Ezt nevezik linképítésnek.
-
Másrészt
hagyatkozhatunk a keresőkre - várva, hogy felénk
tereljék a valamely (honlapunkon is taglalt) téma iránt érdeklődő webfelhasználókat.
A keresőmotorok (illetve fejlesztőik) szándéka ugyanis a Web szereplőinek
(honlapok, portálok) feltérképezése, illetve webes "produkciójuk" rangsorolása
és ez alapján kulcsszavakra, keresőkifejezésekre alapozott, rangsorolt
találati (link) listák készítése (jól szemlélteti ezt Google Keresési
Trendek szolgáltatás). A keresőket használók e listák révén jutnak
el érdeklődési körükbe tartozó honlapokra. Elemi érdekünk hát, hogy
kivívjuk a keresők jó megítélést, és hogy ennek érdekében minél magasabb
szintre fejlesszük honlapunk webes produkcióját, optimálisra növeljük
találati felületét, dimenziószámát (lásd később). Az erre irányuló
céltudatos tevékenységet, illetve módszercsokrot - melybe a linképítés
is beletartozik - nevezik keresőoptimalizálásnak (Search Engine Optimization,
SEO).
-
Harmadik lehetőségünk - még mindig a keresők szférájában - a keresőhirdetés-kampányok
alkalmazása (megtervezése, kialakítása, kezelésére). A keresőoptimalizált,
illetve a keresőhirdetés-kampányok alkalmazását nevezik együttesen
keresőmarketingnek.
-
További lehetőség honlapunk webcímét tartalmazó
linkek Webre helyezésére az egyéb webes reklámfelületek (bannerek,
stb.) üzemeltetői szolgáltatásainak
igénybevétele - ez már a webmarketing szerteágazó világa.
A lényeg a tartalomban van!
Webhely tartalmat tervezünk és alakítunk ki, növelve a találati felületet,
a dimenziószámot, s ezzel a motivált látogatók számát.
Tevékenységi körünk:
- keresőoptimalizálás
- találati felület dimenzióinak tervezése, meghatározása
- kulcsszó paletta
meghatározása dimenziónként
- tartalomfejlesztés
- szövegírás
- szóelemzés, szlogenkészítés
Vállalunk szöveges, képes tartalomfejlesztést honlapokra, portálokra
(fotókkal illusztrált bemutatószövegek, termékleírások, cikkek, tanulmányok,
interjúk, szlogenek, stb. készítése).
A keresőoptimalizálás jelentősége, lényege
A Weben kószáló, keresgélő potenciális ügyfeleink honlapunkra irányítása
tekintetében kétségtelenül a keresőoptimalizálás az egyik kiemelkedő
módszer. Ugyan is:
- A webkeresőt használók, valamilyen kulcsszavakkal
keresgélők sokan vannak, őket kell irányítani, informálni, motiválni.
- Nem
csak azok alkotják a célcsoportot, akik éppen most igényelnek egy
adott terméket - sőt, a megfelelő igényfelkeltéssel időben motivált
potenciális ügyfelek jobb eséllyel ránk szavaznak, ha igényük feltámadt.
- Fontos,
hogy, aki egy kereső valamely találati listájáról honlapunkra érkezik,
konkrét érdeklődéssel, információ igénnyel, olvasási szándékkal
jöjjön - motivált látogató.
- Minél több témában, minél több kulcsszó,
keresőkifejezés révén irányítanak honlapunkra a keresők, annál
nagyobb eséllyel találnak ránk potenciális
ügyfeleink. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy minden hozzánk irányított
webfelhasználó megtalálja honlapunkon az áhított információt, azaz
hogy, hasznos, értékes információval szolgáljunk minden honlapunkon
felvállalt témában.
- Előnyös tehát, ha honlapunk minél nagyobb találati
felületet mutat a webkeresők felé. Ez a felület a főtémakörök (honlap
dimenziók), illetve
azok kellő strukturáltsága, kifejtettsége által kifeszített.
- A találati
felületet kifeszítő főtémakörök (dimenziók) egyike nyilvánvalóan
a honlapunk indíttatását adó "üzleti" témakör. De a honlap
tartalom megtervezésénél nagyon is érdemes gondolni az üzleti témához
kötődő, avagy leendő ügyfeleinkre jellemző egyéb témakörökre is ("kapcsolódó" témakörök).
- Kiemelendő,
hogy a kapcsolódó témakörök cikkeihez illesztve reflektálni lehet
egy megfelelő üzleti információra.
- Több dimenzió, nagyobb találati felület!
Fontos azonban, hogy egy dimenziónak (főtémakörnek) kellően strukturáltnak,
bőségesen kifejtettnek kell
lennie!!
- Tartalomstruktúra: Főtémakörök (közte az üzleti), vagy más néven
dimenziók > A
főtémakörök tovább strukturálása (szekciók, kategóriák) a tudatosan
megtervezett kulcsszó paletta alapján. > Cikkek, kulcsszó orientáltan.
Egyazon dimenzión belül megtalálhatók a leginkább használatos, legjellemzőbb;
de a kevésbé használatos, speciálisabb; illetve a jelentéstartalmilag
kötődő kulcsszavakhoz, keresőkifejezésekhez kapcsolódó cikkek is
(short és long tail, illetve LSI).
- Minden főtémakör, minden cikke esetében
kiemelten fontos a frappáns megfogalmazás.
- A tartalom információ értéke,
megfogalmazása olyan kell legyen, hogy a honlapunkat elhagyó
tartsa érdemesnek a felfedezett (üzleti és/vagy
kapcsolódó) témaköröket, témákat, tartalmat az újbóli meglátogatásra,
emlékezzen a honlapra, esetleg mentse is el a webcímet.
- Javallott
tehát a honlap tartalmának bővítése; a dimenziószám növelése;
hasznos, értékes információk, ütős szövegek, cikkek, találó szlogenek megjelenítése,
és ezáltal (főleg a keresők révén) motivált látogatók bevonzása,
számuk növelése.
A lényeg a tartalomban van!
Webhely tartalmat tervezünk és alakítunk ki, növelve a találati felületet,
a dimenziószámot, s ezzel a motivált látogatók számát.
Tevékenységi körünk:
- keresőoptimalizálás
- találati felület dimenzióinak tervezése, meghatározása
- kulcsszó paletta
meghatározása dimenziónként
- tartalomfejlesztés
- szövegírás
- szóelemzés, szlogenkészítés
Vállalunk szöveges, képes tartalomfejlesztést honlapokra, portálokra
(fotókkal illusztrált bemutatószövegek, termékleírások, cikkek, tanulmányok,
interjúk, szlogenek, stb. készítése).
Fogalmak:
- Kulcsszavak, keresőkifejezések, találati listák/rangsorok: egy
webkereső használatakor szavak, kifejezések megadásával próbáljuk
kikeresni a
Web szénakazlából a számunkra értékes tartalmat, válaszként a kereső
egy rangsorolt találati listát tár elénk, melyet a honlapok feltérképezése
révén, kulcsszó, és keresőkifejezés függően állít össze.
- Üzleti tartalom,
témakör, cikkek: a honlap indíttatását adó, a honlaptulajdonos
tevékenységéhez közvetlenül kapcsolódó tartalom, témák, cikkek
(pl.: cégismertető, termékleírások, stb.).
- Kapcsolódó tartalom, témakör,
cikkek: azon tartalom, témák, cikkek melyek szorosan, vagy
lazábban kötődnek az adott üzleti tartalomhoz,
vagy leendő ügyfeleinkre jellemző, avagy számunkra kedves bármely
tartalom elem, melyben értékes információval tudunk szolgálni.
- Motivált
látogató: egy olyan látogató, a honlap valamely (nem feltétlen
üzleti) tartalomeleme tekintetében, aki információ
igénnyel, olvasási szándékkal érkezik.
- A webhely dimenziószáma: a webhely (elégségesen kifejtett) főtémaköreinek száma (üzleti,
illetve egy
vagy több kapcsolódó). Két dimenzió, határozottan két különböző
témakörbe sorolt cikkstruktúrát jelenet. Egyazon dimenzión
belül megtalálhatók
a leginkább használatos, legjellemzőbb; de a kevésbé használatos,
speciálisabb;
illetve a jelentéstartalmilag kötődő kulcsszavakhoz, keresőkifejezésekhez
kapcsolódó cikkek is (short és long tail, illetve LSI).
- A webhely
találati felülete: a webhely által a webes térben mutatott,
a főtémakörök (dimenziók), illetve azok kellő kifejtettsége
által
kifeszített, tartalmi elemekből álló felület. A keresők
ezt a felületet látják,
illetve képezik le feltérképezési tevékenységük során.
- Szlogen: jelmondat.
A leírtakra alapozva
állítjuk, hogy a lényeg a tartalomban és nem csak az üzleti tartalomban
van. Egy honlap hatékony, üzleti előnyöket
hozó működésének alapja az optimálisan kialakított, frappánsan kifejtett
főtémakörök struktúrája - a dimenziószám többszörözése, a tartalombőség
biztosítása, értékes információk közlése.
Az üzleti tartalomhoz jól illesztett kapcsolódó tartalmi elemek sok
motivált látogatót hoznak. Akik így tovább motiválhatók az adott
alkalommal való visszatérésre.
A lényeg a tartalomban van!
Webhely tartalmat tervezünk és alakítunk ki, növelve a találati felületet,
a dimenziószámot, s ezzel a motivált látogatók számát.
Tevékenységi körünk:
- keresőoptimalizálás
- találati felület dimenzióinak tervezése, meghatározása
- kulcsszó paletta
meghatározása dimenziónként
- tartalomfejlesztés
- szövegírás
- szóelemzés, szlogenkészítés
Vállalunk szöveges, képes tartalomfejlesztést honlapokra, portálokra
(fotókkal illusztrált bemutatószövegek, termékleírások, cikkek, tanulmányok,
interjúk, szlogenek, stb. készítése).
*
-->Becsuk
"A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen"
- Illés
Cím: DISK Bt. - 5601 Békéscsaba, Pf.: 216.; Telefon: 06 20 9725902;
E-mail: info@webdidaktika.hu
|